A Figyelőnet cikkéből átvéve:

John Arnold
Az új generáció talán legsikeresebb tagja John Arnold. A Houstonban élő hedge fund vezér az energiahordozók határidős kereskedelmére specializálódott, és első évei alatt rendszeresen szállította a 100 százalék feletti éves hozamokat. Különösen a földgáz kereskedésében volt otthon. Ez szolgáltatta az ugródeszkát is, amikor az azóta csődbe ment Enron alkalmazottjaként 27 évesen 8 millió dolláros bónuszt kapott, és egyetlen év alatt gyors döntéseivel több 100 millió dollárt keresett a vállalatnak. Ez a tőke biztosította az indulást a Centaurus nevű cégéhez, amely minden idők legsikeresebbje lett az energiatermékek kereskedelmében. Még egy érdekes rekord kötődik – részben – Arnold nevéhez. A legnagyobb hedge fund összeomlás nem az elhíresült Long Term Capital Managementé volt, hanem az Amaranth bukása, amely cég a tőkéje nagy részét a földgáz határidős piacán koncentrálta. A túlzott és egyedi kitettségű pozíciók azonban a tőkeáttétel miatt hetek alatt ledarálták a társaság addigi sikeres működése során összegyűjtött tőkéjét. Arnold és befektetői akkor a másik oldalon álltak, és learatták ennek a gyümölcseit. Rá egyébként amúgy is jellemző, hogy nagy pozíciókat nyit, de ezeket csak a fundamentumok vagy a piaci viszonyok miatt jó esély mellett előforduló, hirtelen és nagy mozgást jelentő irányba, viszonylag rövid távon teszi meg.

A Centaurus legeredményesebb évei minden bizonnyal a kezdeti időkre tehetők. A nagyobb hozamok szelídültek, sőt a cégnek azóta megvolt az első – igaz, egészen enyhén – veszteséges éve. Arnold mára bezárta a kapukat az új befektetők előtt, kevesebb kockázatot vállal, és a kezelt óriási vagyon tekintetében ezt meg is teheti, így kiegyensúlyozottabb lett a cég működése. Hogy Arnold alacsonyabb fokozatra kapcsolt, az is bizonyítja, hogy nemrég csatlakozott Warren Buffett azon kezdeményezéséhez, amelyben milliárdosok vállalnak kötelezettséget arra, hogy idővel vagyonuk felét jótékony célra fordítják. A jó PR-ra szüksége is van, hiszen terjeszkedése miatt nem egy üzleti ellenséget szerzett magának, és a közvélemény sem kímélte, amikor Houston korábbi Szépművészeti Múzeumának otthont adó épületét (és az ahhoz tartozó parkot) szemelte kis saját házának. A perek ellenére ezt sikerült is elérnie. 

Chase Coleman
Szintén a fiatalabb generáció ismert tagja Chase Coleman, aki az eszén kívül jó családi, gyermekkori kapcsolatait is felhasználta, hogy önállósodjon. Ahogy teljes neve (Charles Payson Coleman III) is jelzi, nem akármilyen gyökerei vannak, de eredményei mutatják, hogy nemcsak szerencséje volt, hanem ezt kiválóan ki is tudta használni. A 36 évesen már dollármilliárdos Coleman a tavalyi év legmagasabb hozamát szállította a nagyobbnak számító alapok között, és bár előtte is nagyon sikeres volt, ezzel végképp felkerült a neve a guruk listájára. A kezelt vagyon mostanra közelíti a 10 milliárd dollárt, ez a hedge fundok világában már a nagy játékosok terepe. Az ifjú titán több mint tíz éve, mindössze 25 évesen jutott a nagy lehetőséghez.

Az ágazat legendája és számos sikeres pályát beindító Julian Robertson éppen saját cégének bezárása után döntött úgy, hogy vagyonának egy „kis” részét, 25 millió dollárt rábíz. Jogosan merülhet fel a kérdés: mi vette rá a hedge fund keresztapát arra, hogy az iskolapadot alig három évvel korábban még koptató fiatalembert ekkora felelősséggel ruházza fel? A döntésben nyilván része volt Coleman tehetségének, de az is sokat számított Robertson bevallása szerint is, hogy már hatéves kora óta ismerte a kis Chase-t, aki a fiának, Spencernek az iskolatársa és jó barátja volt. A legjobb iskolákat Coleman apja abból finanszírozta, hogy egy neves ügyvédi iroda egyik vezetője volt. Azt, hogy Coleman nem éppen (inger)szegény környezetben nőtt fel, tovább erősíti, hogy felesége, Stephanie is egy dúsgazdag család sarja, olyannyira, hogy korábban már a Born Rich című, milliárdos csemeték életét bemutató dokumentumfilmben is szerepelt, ahol az átlagemberek számára nem biztos, hogy szimpátiát ébresztő módon, ugyanakkor kendőzetlenül beszélt életstílusáról.

Coleman alapja – a mentor tiszteletére Tiger Globalnak elnevezve – klasszikus Robertson-féle fundamentális alapú, long és short részvényügyleteket egyaránt magában foglal, s nagyrészt, de nem kötelező érvénnyel piacsemleges filozófiát képvisel. Amennyiben az alapos elemzői munkát követően sikerül párhuzamosan kiválasztani számos alul- és túlértékelt vagy lendületét vesztett, avagy azt éppen megkapó vállalatot, akkor a főbb részvényindexektől függetlenül akár minden évben képes lehet jó eredményt elérni. Tavaly a Tiger Global ezt az internetrészvények új hullámát meglovagolva, többek között LinkedIn-, Yandex-papírok vásárlásával és esetenként időben történő eladásával érte el. Azt valószínűleg Coleman is tudja, hogy ezeknél az értékelési szintek hajmeresztőek, azt azonban elfogadja, hogy vannak időszakok, amikor ennek ellenére ezek igenis attraktívak lehetnek a befektetők egyes csoportjai számára.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.