Larry Williams után idekivánkozik Peter Lynch, aki a Fidelity menedzsereként jóval nagyobb ismertségre tett szert. Az általa ajánlott stratégia jónéhány helyen ütközik a Larry-től hallottakkal. Lynch szerint nem szabad időzítéssel foglakozni, mert az általában nem sikerül még a legnagyobbaknak sem. Lynch a kis (smallcap), és ismeretlen cégekbe történő befektetések prófétája, míg Larry a nagy cégeket részesíti előnyben. Amiben maximálisan egyetértenek, hogy csak növekedést mutató részvényeket javasolnak, lehetőleg alacsony adóssággal. Az ellentmondásoktól nem kell megijedni, a tőzsdében az a szép, hogy sokféle, akár ellentétes elemeket tartalmazó módszerrel lehet pénzt keresni. A lényeg, hogy maga a rendszer legyen konzisztens és profitábilis, az egyes elemeinek nem kell az örök igazság földi megtestesülését jelentenie.
Nézzük, akkor Lynch mit javasol részvényvásárlási stratégiának. Először is növekedési részvények vásárlását. Ennél pontosabban legalább 15-20%-kal növekedő részvényeket. Nem mindegy azonban, milyen áron. A PE legyen a növekedés rátával egyforma, vagy kisebb. Tehát egy 15%-kal növekedő részvényt max 15 PE körül vesz meg, 20%-kal növekedő részvényt max 20 PE körül. A PE azonban tovább nem növelhető, szerinte hiába növekszik egy részvény 40%-kal, akkor sem érdemes megvenni 20-nál sokkal nagyobb PE-vel. Ennek az az oka, hogy elvétve akad olyan részvény, amelyik 20%-nál nagyobb növekedést tud produkálni hosszú éveken keresztül.
Lynch előnyben részesíti a kisebb, ismeretlen cégeket. A legnagyobb nyerők ebből a körből kerülnek ki. Tulajdonképpen azt a folyamatot ragadja meg a befektető, amíg egy jó minőségű, jó növekedést produkáló cég az ismeretlenségből, az alapok által kedvelt, nagy forgalmú tőzsdei cég lesz. Ennek megfelelően a vásárlás idején az intézményi tulajdon legyen alacsony ( mondjuk 35% alatt). Az intézményi hányad mellett, Lynch sokat hangsúlyozza, hogy járjunk nyitott szemmel és könnyen észrevehetjük azokat a még ismeretlen cégeket, amelyeknek jól megy a bolt és még senki nem hallott róluk (mármint tőzsdei berkekben). Sok példát idéz, amikor ő is úgy vett észre cégeket, hogy vásárolt a közeli shopping centerben, a felesége vagy más családtagját kérdezte új (menő) termékekről. Ez a módszer persze csak azoknak működik, akik az USA-ban élve vásárolnak amerikai részvényeket.
További preferált elem az alacsony adósság. Szintén fontosnak tartja Lynch, hogy olyasmibe fektessünk, amit jól ismerünk, értjük, miről szól az üzlet. Legjobb ebből a szempontból, ha a saját szakmánk környékén keresgélünk először. Nem az aktuális csodarészvény vásárlását kell hajszolni, hanem jól bevált, unalmas és szürke vállalkozásokat. Nem tudom, hogy Lynch mondta-e, de az ő hozzáállását kitűnően jellemzi a mondás : "Olyan cégekbe fektessünk, amit egy hülye is jól tud vezetni, mert előbb utóbb hülyék fogják vezetni a céget".
Lynch fundamentális megközelítése azért sok hasonlóságot mutat Larry Williams illetve William J. O'Neil módszeréhez. Pontosabban az ő módszereik hasonlítanak Lynch-éhez. Technikai oldalról a kép egészen más. Lynch úgy, ahogy van, elutasítja a technikai alapú kereskedést. Már említettem, hogy nem javasolja a piacra lépés időzítését, de ennél még nagyobb bűne a stop loss elutasítása. Pfuj. A Lynch féle metodológia a kockázat kezelésére minimális diverzifikációt javasol (magánembernél 5-8 részvény), a negyedéves jelentések értékelését, és amikor a fundamentumokkal baj van (pl. csökken a növekedés), eladást. Ez elsőre nagy rizikóvállalásnak tűnik, de nem így van. Lynch szerint a következő fog történni (a számok csak példák). Veszünk mondjuk 5 részvényt, és egy idő múlva (azért itt éves időtávról van szó!) 3 részvényről kiderül, hogy sehova sem tart, kicsit bukva, vagy kicsit nyerve tudunk kiszállni belőlük, a fennmaradó kettőből, az egyiken bukunk egy nagyobbat, legyen -35%, a másikban meg beletalálunk a dologba, és csinálunk 150%-ot. Ha kiszámoljuk, ez a portfolióra vetítve, huszonegynéhány százalékos hozamot jelent. A dolog lényege, hogy ha egy nagy nyerőt eltalálunk, az tisztes hozamot biztosít a teljes portfolióra.
Persze Lynch azért nem javasolja fűnek fának az ilyen stílusú befektetést. Szerinte az emberek többsége befektetési jegyek vásárlásával kiélheti rejtett meggazdagodási hajlamait, nagyobb fájdalmak nélkül. Aki mégis preferálja az egyedi részvényvásárlást és hajlandó elviselni a nagyobb árfolyamingadozásokat, azok számára Lynch javaslata egy relatíve kevés elfoglaltságot jelentő (a negyedéves jelentések olvasása, 5-10 részvényre), jól használható módszer.
Két könyvét olvastam a témában. One Up On Wall Street tartalmazza a fenti szabályokat is, de ennél azért sokkal több terület szerepel benne. Például ciklikus részvények vásárlása természetesen nem a fenti szabályok mentén történik, de elég jó a befektési alapokról szóló fejezet is. Beating the Street inkább egyedi részvényekhez kapcsolódó fejezetekből áll, mit, miért vásárolt a szerző. Átlagos befektető számára talán kevésbé érdekes.
Bár Lynch esetében is hosszabb időtávról szól a stratégia, az ő könyvét (módszerét) nyugodt szívvel ajánlom mindenki figyelmébe. Egyrészt hiteles, ha egy nagy alapkezelő állítja, hogy kisebb munka befektetésével, rá tudunk verni a befektetési alapok hozamára. Másrészt Lynch stratégiája elég jól használható rövidebb távon is. Jómagam tőle tanultam a legtöbbet fundamentális oldalról, és a mai napig, döntően az általa hangsúlyozott szempontok szerint választok részvényt.
Figyelem: az immáron megszűnt freeblogról megmentett és újra publikált aranyláz posztok semmilyen formában sem képezik az én tulajdonom, és az abban foglaltakért semmilyen felelőséget sem vállalok. Ha a szerzőnek (András) kifogása merül fel az újbóli publikálást illetően, kérem, kommentben vagy üzenetben keressen meg.
Az említett Peter Lynch könyve magyarul is megjelenik Sikerrel a tőzsdén címmel.