IIG sztori Az IIG-re még 2004 november végén akadtam, éppen kitörésben volt, szép növekedéssel, 20-as PE körül. 12 dollár környékén vettem, majd 3 hét múlva 14 dollár környékén adtam el. Az eladás okára már nem emlékszem, de nagy marhaság volt. Itt is az NGPS-nél és az…

At market bottoms, you have a completely different pattern in which the dominate emotion is fear and panic. And what we found at market bottoms, for example, was that in a typical major market bottom, you see a series of 90% downside days, 90% of all the volume, 90% of all the price changes are on…

Fejembe húztam a value investor sapkát és bevásároltam a legolcsóbb kínai részvényből. A HRAY ugyanabban az iparágban működik, mint a rossz emlékű LTON. Remélem ezzel több szerencsém lesz. Persze a döntésben az is szerepet játszott, hogy itt sokkal kisebb downside-ot látok. A…

Visszatekintés vége A MMUS volt a következő választás. Ez totális mellényúlásnak minősíthető. A MakeMusic egy szoftvercég, amelyik elsősorban az évente megjelenő új verzióból csinál pénzt. 2005-ben a verzió megjelenése előbb volt mint az előző évben, így az adott…

A következő részvény megint egy kínai, a BBC. Hát ezzel nem sok problémám volt. Szép kitörés, jó értékeltség. Utána csak ment és ment, ahogy kell. Amikor már 70%-os nyereségben voltam, 17 dollár környékén eladtam. Utólag visszanézve jó döntés volt, bár elvileg erős…

Az IFO esetében tökéletesen eltaláltam a belépési pontot. Ez volt a legjobb setup az utóbbi hónapokban, nagyon jó negyedéves jelentésre gappel kitör, nagy potenciállal felfelé. Amilyen jó volt a belépés, olyan rossz a kiszállás, de ezt már megírtam vala. Kár azért a plusz…

Az NTWK-t már elég jól kitárgyaltam beszálláskor és kiszálláskor egyaránt. Ez a részvény nem ment sehova, azóta is az 1.75-2.2 sávban mozog. Kár érte. Elég vonzó árbevétel növekedést produkál. A probléma az vele, hogy az egy részvényre eső nyereség nem követi ezt a…

Lezártam majd az összes középtávú poziciómat, és nem is tervezek túl sok újat mostanában. Ezért egy kis visszatekintés jön a következő napokban, a tanulságok kedvéért. Első "blogolt" részvény az IIN volt. Ugyan nem vettem fel benne poziciót mert nem volt meggyőző a…

A BBC finanszírozási ügyletet jelentett be. Már írtam az ilyen ügyek várható hatásáról, de most érdemes megnézni a gyakorlatban mi történt ilyen ügyletek után.   A HOM november 23-án jelentette be, hogy a részvényei 1/6-nak megfelelő mennyiséget ad el 5.5 USD áron.…

"A smallcap részvények esetében, bármennyire is rizikósnak tartják őket (a hirtelen, nagy napi mozgások miatt) sokkal kezelhetőbb a helyzet. A negyedéves jelentések szabják meg alapvetően az irányt és utána 3 hónapig ritkán jön meghatározó hír. "   Ezt írtam vala…

süti beállítások módosítása